Chapito

(02.20. vasárnap) Mivel mára sem volt előre tervezett programom, így hát kinéztem a születésnapomra kapott útikönyvből egy rövidke útvonalat, amit bejárhatok. Miközben vártam a buszra, két angol lány jött oda hozzám és megkérdezték, hogyan tudnának eljutni Sintrába. Mire én boldogan válaszoltam, hogy 3 megálló a Rossio, onnan indulnak a vonatok arrafelé. Furcsa, de jó érzés volt, hogy 2 hét után meg tudtam mondani valakinek, hogy hogyan jusson el A-ból B-be. Eközben megérkezett a busz, amire fel is szálltam a lányokkal együtt, majd két perc után konstatáltam, hogy én nem ezzel akartam menni, úgyhogy a következő megállónál leszálltam és gyalog folytattam utamat. A start a Praca do Comercio volt, ami egy nagy tér közvetlen a folyó mellett.

Innen Lisszabon leghosszabb sétálóutcáján, a Rua Augustan végighaladva jutottam el a Rossio-ig, ahol bekukkantottam az Igreja de Sao Domingos templomba. A Rua das Portas de Sato Antao-n haladva, eljutottam a Praca dos Restauradores-ig, ahol a téren található szobor a portugál függetlenség 1640-ben történt visszaszerzésének állít emléket. Ekkor már az eső is megeredt, de nem szegte kedvem, ha már nekivágtam az útnak, be is akartam fejezni. Pár perccel később már napsütésben sétálhattam hazafelé.


Már kellően éhes voltam, így hát amint hazaértem, nekiálltam a vacsorának. Eközben a lakótársam, Berill is megérkezett, akivel ezután együtt tüsténtkedtünk a konyhában. Majd a barátnője, Nóra is befutott és incsi-fincsi rakott palacsintát rittyentettek pár pillanat alatt. Miután degeszre ettük magunkat, elindultunk az est célállomása, a Chapito felé. Ebben a kis bárban, minden vasárnap élő afrikai zene megy. Már itthon felkészítettek, hogy nagyon sok a fekete, ne öltözzek ki, mert nem akarják, hogy egész éjszaka őket kelljen leszedni rólam J Mert azt tudni kell, hogy nagyon rámenősek, úgyhogy legjobb, hogyha kerüljük velük a szemkontaktust. Kezdtem örülni, hogy fél óra eltelt anélkül, hogy bárki megszólított volna. Na de ezután már többen is megbökdösték a vállam, hogy menjek táncolni, de határozott fejrázással visszautasítottam kedves barátunk közeledését. Aztán egy rámenősebb fekete nem cécózott, minden tiltakozásom ellenére elkezdett velem táncolni. Hát őszíntén…rettenetes volt. Lehet észrevette, hogy a háta mögött grimaszokat vágok a lányokra, így pár perccel később megköszönte a táncot és továbbállt. Szerencséjére.

Elmaradt kirándulás...

(02.19. szombat) Reggel 7 órakor megszólalt az ébresztő. Fel kéne kelni, ma van a kirándulás Belémbe és egy kis városnézés a környéken. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, puccba vágtam magam, majd mikor épp indulni készültem, jött az sms, hogy a rossz idő miatt a tervezett program délelőtti része elmarad, de a délutáni kirándulás áll. Visszaaludni már nem tudtam persze, mert kellően kiment az álom a szememből. Egyből a gép elé vetettem magam, aminek az lett a következménye, hogy órák hosszat ültem előtte. Majd 2 óra környékén megelégeltem a semmittevést, örültem, hogy előbújt a napocska, így hát egyedül vágtam neki a környék felfedezésének. Első állomásom a Castelo de Sao Jorge volt, ami körülbelül 10 perc sétára van tőlünk. A kilátás gyönyörű innen fentről, nagyon messzire el lehet látni. Érdekes érzés, amikor lenézel a vár tetejéről és alattad fekszik egy egész város. A vár környéke tágas, tele zölddel, friss levegővel. Kellemes kikapcsolódást jelentett egyedül sétálni a vár falain belül és élvezni azt, hogy senki nem szól rám, hogy mikor megyünk már J Ezután a Sé Catedralhoz sétáltam le és megnéztem belülről is. Csendes hely, ahol az ember egyedül lehet a gondolataival. Körbejártam, kattintottam pár fényképet és elkezdtem hazafelé sétálni. Visszaérve nyugtáztam, hogy jó volt kimozdulni otthonról, kicsit feltöltődtem és így az idő is gyorsabban telt.