1 hete Lisszabonban

(02.15.kedd) Hajszálpontosan egy héttel ezelőtt érkeztem meg. Bőőőgve, mint egy szamár, rossz kedvvel, honvággyal. Ami a honvágyat illeti, az persze nem sokat változott, de már nem is bőgök úgy, mint egy szamár…csak néha mint egy kisszamár J Ma volt az első nap a suliban. 10 órakor átléptem az iskola küszöbét, ahonnan az első utam a titkárságra vezetett. Azonnal segítőkészek voltak és az egyik srác (aki nem mellesleg a BKF-en töltött már korábban egy félévet), rögtön elkezdte magyarázni, hogy melyik tanár milyen, jól tud-e angolul, vagy éppen nem. Eljött a fél 11, felmentünk a terembe. Sehol senki…de még a hallgatóknak is hűlt helyük volt. ¾ 11-kor már felmerült bennem, hogy jó helyre jöttem egyáltalán? vagy lesz ma még óra?Erre a kérdésre 10 percen belül választ is kaptunk, hogy nem, mert hogy a tanár ma nincs bent a suliban. Nagyszerű. 1 óra szabadidő. De szerencsére volt mivel eltölteni. A Baixa Chiado metrómegállónál sikeresen feltöltöttem a telefonkártyám és lenéztem a Miradouro-ról (kilátó) is. Le a dombról, fel a hegyre. Legjobban így tudnék szemléltetni egy napomat. Szóval eddig az egész itt tartózkodásomat. Az első napokban elképzelni nem tudtam, hogy reggel mi a manótól van izomlázam. Aztán rövid gondolkozás után rájöttem, hogy nagyon sok emelkedőt és lépcsőt kell megmásznom ahhoz, hogy például eljussak oda, ahol lakom. De ez ma sem volt másként, úgyhogy érzek egy kis lázat az izmomban. Azt hiszem, ez hozzá fog tartozni a mindennapjaimhoz. De legalább nem kell edzőterembe járnom J Szóval az 1 órás túra után ismét a suliban voltunk. Enyhe sokként ért, mikor a tanár tájékoztatott minket arról, hogy az ő órája portugálul lesz, de szívesen elmondja nekünk az aznapi anyagot minden kedden 14:30-tól. Hurrá…2 és fél óra szünet 2 tanóra között. De legalább elmondja.